
A régi csövem már csak szenvedést okozott. Beakadt, megtört, víz alig jött belőle. Nemrég ki is lyukadt, összevissza locsolt. Fogtam, feltekertem, meg is szabadultam tőle. Legjobbkor jött az ajánlatuk, ez az XHose eddig nagyon bevált, tényleg megkönnyíti a munkát.
Farkasné Bakos Éva - Pásztó
Viszonylag nagy kertem van, így fontos, hogy mindenhova elérjen a cső. Egy nagyobb slagot azonban nehézkes tárolni és mozgatni is, ezt már tapasztaltam. Az XHose locsoló azonban kellemes meglepetést hozott: nagyon könnyű, ennek ellenére rendkívül erős darab. Tényleg nem tekeredik meg, ráadásul könnyedén elér bárhova.
Katona Imre – Veszprém
Hálás vagyok a gyors kiszolgálásért! Már elsőre feltűnt, hogy tényleg brutálisan masszív, erős, annak ellenére, hogy kis súlyú. Az ajándék szórófejet is remekül tudom használni.
Nemes Gábor – Lakitelek
Már sokat hallottam erről a csőről, tetszett a TV-ben is. Az akciójuk meggyőzött, hogy érdemes beszereznem. Remek döntés volt, valóban nem gubancolódik össze és elég hosszúra tágul, mihelyt megtelik vízzel.
Ághassy Zoltán – Iváncsa
Szuper jó az ajándék! Van pár kényesebb növényem, melyeket nagyon finoman kell permetezni. A szórófejjel remekül be tudom állítani az erősséget. De autómosáshoz is jó, ha nagyobb sugár kell.
Nagy Lajosné – Öcsöd
Itt a jó idő, a növényeket, pázsitot öntözni kell. Egy hagyományos slaggal azonban tortúra minden munka: bitang nehéz, gabalyodik, megtörik, rengeteg helyet elfoglal.
Nem csoda, ha leszakad a derekad tőle, sajog a hátad és legszívesebben a pokolba kívánnád az egész locsolást…
Itt a felmentősereg: a TV-ből már jól ismert XHose locsolócsővel bámulatosan könnyű a kerti munka.
Az XHose mindent tud, amit a hagyományos locsolócsövek nem. Extra erős, többrétegű cső, mellyel gyerekjáték az öntözés, kocsimosás. Forradalmi felépítésének köszönhetően soha nem törik meg, nem gubancolódik össze.
Ahogy megnyitod a csapot, az XHose azonnal hosszának háromszorosára tágul, majd használat után vissza is zsugorodik eredeti méretére. Rendívül könnyű, egyszerűen, kis helyen tárolható, strapabíró eszköz. A 60 méter hosszú cső súlya mindössze 0.5 kg!
Képzeld el, hogy nem fogsz többé elfáradni munka közben: mivel nem gubancolódik, törik, nem kell emelgetned a nehéz csövet – szabadon mozoghatsz, az XHose-ból folyamatos, erős sugarú víz áramlik.
Ha végeztél, egyszerűen zárd el a csapot, és ahogy a víz távozik belőle, az XHose másodpercek alatt automatikusan felveszi eredeti méretét és „elpakolja magát” – akár egy vödörben vagy virágcserépben is elfér.
Akár a növényeket öntözöd, vagy az autódat mosod, az XHose varázslatos segítőtársad lesz.
1,9 cm átmérője optimálisan erős vízsugarat szavatol, 60 méteres hossza elegendő bármilyen kinti munkához.
Ha most rendeled meg a XHose csövet, akkor nemcsak óriási kedvezménnyel juthatsz hozzá, hanem egy multifunkciós locsolófejjel is megajándékozunk! A szórófejjel könnyedén megöntözheted növényeidet vagy megtisztíthatod autódat.
Az akció kizárólag a készlet erejéig tart, élj vele!
Add meg adataidat és rövid időn belül otthonodba szállítjuk az XHose forradalmi locsolócsövet!